Szerelem nélkül mit ér az élet?
Erre a kérdésre keresi a választ Charity Hope Valentine, aki „szociális konzultáns“ a Fandango lokálban, és akit mindig minden férfi csak kihasznál és átver. Vagy éppen beledobja a tóba a Central Parkban.
Charity azonban töretlenül naiv lelkesedéssel, és elsöprő vehemenciával veti bele magát az újabb szerelmekbe - és csalódásokba. Így esik, hogy a híres filmsztár, Vittorio Vidal lakásán köt ki, majd beragad a liftbe egy pánikbeteg fiatalemberrel, Oscarral...
Charity édes-naiv, esetlenül bájos bohócalakjával először Federico Fellini filmjében, a Cabiria éjszakáiban találkozhattunk (a film plakátja a darab hátterében is feltűnik), majd később Bob Fosse és Neil Simon vitte vászonra a történetet, áthelyezve a főszereplőt Itáliából a hatvanas évek New York-jába. A Magyar Színház produkcióját Pelsőczy Réka rendezte, s a darabot látva kijelenthetjük: nem volt könnyű dolga. A Sweet Charity összetett, jól megkomponált kerek egész, amelyben egyszerre keveredik a füstös-sejtelmes revühangulat a geg-szerű, már-már szürreálisan komikus szituációkkal, amelyek során végigkövethetjük Charity botladozásait, együtt reménykedhetünk, és csalódhatunk vele. A szereposztás a darab egyik erőssége: a címszereplőt Auksz Éva alakítja, akinél végig olyan érzésünk van, hogy nem is szerepet játszik, ő maga Charity, a csetlő-botló, esetlen, világra rácsodálkozó fiatal lány, akit még a lokál malomkereke sem tudott felőrölni, és bármi történjék is, ő emelt fővel állja a sarat.
A mellékszereplők is remekül hozzák a karaktereiket: a bártündérek közül kiemelkedő Ruttkay Laura Helene-je (a másodszereposztásban ő játsza Charity-t), Szűcs Kinga Nickie-je, Dániel Vali, aki Carmen Pignatelli-ként, a maga komor beletörődésével, tapasztalt veteránként elhiteti velünk, hogy ő valóban már az első telepeseket kényeztette szolgáltatásaival, és hosszú éveket húzott le „az állami szférában“ is, valamint Horváth Zoli, aki Sam-ként más szemmel látja a világot, több jelenetben is feltűnik, különböző szerepekben, ezen kívül az egyik dal alatt bámulatos akrobatatehetségről tesz tanúbizonyságot.
A darab másik húzókaraktere Oscar Lindquist, akit Jegercsik Csaba formál tökéletesen életszerű figurává: a szorongó, pánikbeteg férfi, aki lelkisegély tanfolyamra jár, és - amilyen a szerencséje - beszorul a liftbe Charity-vel, hogy azután e kényszerű együtt töltött időből szerelem bontakozzon ki, a „béna lény“-ből, a kis zöld békából az a királyfi legyen (fehér lovastul), akire Charity mindig is várt. Legalább is így tűnik, egészen a házasságkötő teremig, ahol is Oscarnak inába száll a bátorsága, és - szokása szerint - bepánikol, magára hagyva az ő Édes Charity-jét.
A produkció kitűnő zenei alapját a Budapest Jazz Orchestrának és Puskás Péter zenei vezetőnek köszönhetjük, a koreográfiák Dékány Edit, a jelmezek Bujdosó Nóra munkáját dícsérik. A hatvanas évek Amerikáját idéző, képregényszerű (Roy Lichtenstein munkáira hajazó) díszlet „atyja“ Cziegler Balázs: ez a comic book hangulat átjárja az egész előadást, visszaköszön a túlrajzolt karaktereken, az abszurd helyzeteken, amelyekbe a főszereplő kerül, s ez adja meg az egész darab magával ragadó miliőjét.
Kár lenne tanulságot levonni a történetből, hiszen Charity - akinek beszédes neve annyit jelent: szívjóság - mindannyiunkban ott van valahol: a szerelmet kereső, boldogságra áhítozó, botladozó ember, aki nem tudja pontosan, merre tart. Mind ugyanazt keressük, és ugyanarra vágyunk: szeretni és szeretve lenni. S ha ez olykor kissé nehézkes, ha beragadunk a liftbe, vagy a szekrénybe, esetleg bedobnak minket a tóba, vagy otthagynak a házzaságkötő teremben, legalább tudjuk, mit kell tenni: kihúzni magunkat, fejünket felvetni, és annyit mondani: szelaví.
Gy.G.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
