Yeats Triptichon
Crescendo Színház
2008-
W.B. Yeats három drámájának bemutatása
a Crescendo Színház elõadásában
Dér András útmutatása szerint
Képek ITT
Videórészlet az előadásból
W.B. Yeats három drámájának bemutatása
A sólyom kútjánál
A macska és a hold
A purgatórium
Az ír irodalom kimagasló tehetségű Nobel-díjas költője és drámaírója nálunk inkább versei által ismert. Hazája függetlenségéért mindig hitet tevő művész magas hőfokú, mély intenzitású drámáiban erkölcsi dilemmák, a jó és a rossz küzdelme, a csoda várása jelennek meg költői látomásban.
A három drámát közös tartalmi és stilisztikai jegyek jellemzik, melyekből kiindulva döntöttem bemutatásukra.
Mindegyikőjükben megjelenik az antik drámákra jellemző végzetes sors, az ember csodavárása, a múlt bűneivel való szembenézés, leszámolás vágya. A megtisztulás igénye, a tradíciók életben tartása.
Formailag közel állnak a japán no színjátszáshoz, sőt filológiailag ki is mutathatók eredetegyezések. De Yeats szuverén műveket hozott létre, feszült drámákat, mély katharzist. Az antik és a no irányokat jelzik a zenészek aktív szerepeltetése, akik játszanak, énekelnek, kórust alkotnak, olykor narrálják az eseményeket. A szereplők többnyire maszkot viselnek.
Az előadásmód pontos fegyelmet, ritmust és nagy koncentrációt igényel. A szövegek mélységében rejlő igazságok és feszültségek megjelenítését és megértését segíti a koreografált mozgás.
Színházi csoportunk a szöveg mellett a térbeli mozgás és a zene egyenrangúságát kívánja kifejezésre juttatni. A gondolat, az érzelem és a ritmus együttese juttatja el a nézőhöz a darab mondanivalóját. Szellem, lélek, szív van megszólítva Yeats darabjaiban.
A macska és a hold című kis komédiát "a feszült figyelem lazítására, A Sólyom kútjánál és A Purgatórium közé szánjuk, akár a nó színház a komoly darabok közé a rövid kyogen-bohózatokat. A két groteszk maszkot viselő koldus - a Vak és hátán a Sánta - dob verte ütemre s az Első muzsikus dalától kísérve körüljárja a színpadot, hogy a Szent kútjához elérjen.
A darab akár Synge és A szentek kútja előtti kései tisztelgésnek is tekinthető. A mondatszövés - az egész életműben ritka kivételként - Synge-é, a két főszereplő az általa kedvelt régi farce-ra utal vissza, amint a Vak e mondata is: "Aki pénzt ad a vaknak, attól az egészséges koldusnak csak szitok jár, és ha az az egy dolog nem érdekelne... no de hagyjuk."
A vásári komédia bohócpárosának (amilyen Joxer és a Kapitány, Vladimir és Estragon az utódoknál) első feladata a nevettetés, s ezt el is végzik, gondoljunk a hóttunalmas ártatlanokról szóló teológiai vitára vagy a Sánta elpáholásához vezető okfejtésre. De Yeats ennél többre tör: a komoly darabok közti semmi kis töltelékben (farce) fel akarja mutatni a csodát. A Szent - akit sem a Vak nem lát, sem mi, a közönség, s akit az Első muzsikus "szinkronizál" - különös módon üdvözíti a kelekótya Sántát, aki üdvössége fejében lemondott a gyógyulásról.
A Purgatóriumban az eltékozolt múlt, az örökség felélése, a tradíció elvesztése az öregedő Yeats egyik legsajátabb közlendője. De pusztán emiatt nem állna bámulva az irodalomtudomány a mindössze nyolc-kilenc oldalnyi színpadi szöveg előtt.
A Purgatórium ritka intenzitásának több nyilvánvaló oka van: a nó stílusú, kopár színpad; a patadobogás visszatérő hangeffektusa, bár a közönség nem látja a lovakat; az újra meg újra visszaálmodott múlt, a Fiú bestiális meggyilkolását követő idétlen gyermekversike - mind része a magyarázatnak.
A lényeg talán a darab kérlelhetetlen logikája.
"...megértik végre, / Mit csináltak: bajt hoz a tettük / Más fejére vagy önmagukra. / Más emberen segíthet ember...'
Az Öregember gondolatmenete szerint a purgatóriumban az anya senyved, bűnének következményét más viseli (ő, a fia), tehát az előre megfontolt, rituális gyilkossággal ő is segíthet rajta. A katarzis fennkölt és trágár pillanatát ("Új emberek közt mondok régi tréfát") szétrúgó patadobogás könyörtelenül rácáfol az Öregemberre. Nem az anya senyved a purgatóriumban (hisz belehalt a szülésbe, a XVIII. századi nagyság pusztulását nem látta), hanem az, aki a szellemfilmeket médiumként felidézi, az Öregember maga, akit tébolyult öngyűlölete tesz élőhalottá. A bűn tehát őrá magára hat vissza, következményét kizárólag neki kellene viselnie. Hiába hárítja gyilkos módon akár az apjára, akár a fiára, semmit nem ér vele: ha jól építi föl a gondolatmenetet, rég rájött volna, hogy önmagában kellett volna keresnie a segítséget. Így már csak Isten irgalmára hagyatkozhat - végül legalább erre ráébred, tehát mégsem a pokoli kétségbeesés, hanem a purgatórium reménysége zárja a darabot.
A Sólyom kútjánál (1916) vakmerősége példátlan volt a kortárs színpadon. Hogy egy négyzet alakú kék szövetdarab jelentse a kutat, hogy az Öregember és a Fiatalember a nézők közül lépjen a színpadra, hogy a tragikomikus figura marionettszerűen, dobszóra mozogjon: ma már rendezői modorosság, szinte közhely. De hogy a Kút maszkszerűre kifestett őre határozza meg a szereplők sorsát - ő, aki a darab négyötödéig fekete köpenybe burkolózva kucorog, összes vokális megnyilvánulása két sólyomrikoltás, összes színi cselekvése egy köpenyelhajítás és egy sólyomtánc, az komoly filozófiai gondolatokat indít. Paradox, hogy e vakmerően újító színi környezetben mennyire könnyen érthető, mennyire lucidus a két főszereplő, az Öregember és a Fiatalember szövege: a tulajdonképpeni darab.
Az elemzők egyetlen, bár kulcsfontosságú mozzanat - a sólyomtánc - értelmezésében képtelenek egyetérteni. A magasabb szellemi valóság vagy a különleges erotika ígéretével csalja el a Kút őre Cuchullaint, netán valami mással? Érzésem szerint a "...téged is / Csak a vérontás láza éltet és / Az asszonyok szerelme" és a "Fuss bárhová, / Szürke madár, úgyis csuklómra ülsz. / Volt királynő, ki mégis ideszállt" sorok eligazítanak akkor is, ha nem ismerjük a Cuchullain-monda minden részletét.
A darabot az irónia és a mondanivalók disszonanciája viszi előre. A Fiatalember a dicsőséges életet s a korai halált választja ugyanazon élmény hatására, mely az Öregembert megtartja a tudottan kudarcra ítélt csodavárás becketti állapotában. A Muzsikusok viszont - akik mintegy írták és rendezik a darabot - épp kitűnő okosságuk miatt kívül maradnak az egészen: különlegesen finom irónia, hogy záródaluk szerint akár az Öregember, akár a Fiatalember életútválasztását csak a futóbolond dicsérné. Ne álmos megnyugvással menjen ki a néző a színházból, legyen min töprengenie.
Szcenika
Elképzelésem szerint a szín puritán, mindössze négy faoszlop a tér sarkain. A tiszta tér a nót idézi. A színészek egyforma fekete dresszben játszanak. Maszk helyett kéz és arcfestést alkalmazunk.
A zenészek a színpad szélén ülnek.
Szakrális teret hozunk létre, melyben a darab megjelenítése a rítus.
Az előadás hossza 70 perc.
A sólyom kútjánál
A macska és a hold
A purgatórium
Színészek
Horváth Zoltán - Sánta, Öreg, Fiú
Tóth Olivér - Vak, Muzsikus
Csuja Fanni - Szent ember
Balogh Dóra - Muzsikus, A kút õre
Berczeli Ágnes - Sólyom Asszony,
Dér Zsolt - Öregember, Fiatalember
Zenészek
Nagy Judit (fuvola)
Dobi Zsófia(fuvola)
Pintér Balázs (csello)
Bozi Péter (ének)
Richter Dorka(csello)
Pintér Zsuzsa (fuvola)
Kámán Judit( hegedû)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
